Bangkok második nap

Második napunkat töltöttük Bangkokban és egyre jobban csak megszeretjük a várost, a kultúrát az ételeket, a hangulatot és mindent, kivéve egy dolgot, méghozzá az esső utáni 92% páratartalmat délelőttönként nehéz elviselnünk. Nagyon érdekes mert eddig csak este esett és reggel ugyan tócsák és az iszonyatos páratartalom jelzi ezt, estére abszolút kellemessé válik az idő, kár hogy csak estére :D

Ma nagy fába vágtuk a fejünket, vagyis a lábunkat inkább. Hosszú túrára indultunk ugyanis. Először naivan azt hittük ez nekünk sima liba lesz… háááttt ez azért nem teljesen így volt.

Tehát a terv a következő volt, elmegyünk a Királyi Palotához, majd a világ legnagyobb fekvő Buddhájához, megtekintjük a Khaosan Road-ot legvégül pedig a szintén híres Wat Arunt. Térkép alapján közelinek tűntek, ismétlem TŰNTEK…. :D

ide állj!

Reggel nem túl korán persze útnak is indultunk, és kedvenc MRT-k felé vettük az utat. Erről jut eszembe, hogy azt elfelejtettem leírni múltkor mennyire kis jól neveltek ezek a thai emberek. Ugyanis az MRT előtt vannak ilyen kis nyilak a peronon, hogy pontosan hová állj, hol hagyj szabad helyet a leszállóknak, és ezek a pöttöm kis thai emberkék szépen libasorban ott állnak stresszelés nélkül egymás mögött és türelmesen megvárják míg minden leszállni kívánkozó leszáll és utána nyomakodnak csak fel. Azt nem értem ha egy egész Magyarországnyi ember ilyen kis helyen ilyen jól viselkedik a tömegközlekedési eszközökön, akkor a budapestieket miért nem lehetett erre idomítani???? Ami még nagyon jó dolog, hogy a végállomáson addig nem lehet felszállni a beérkező és teljesen kiüresedett szerelvényre míg a takarító néni végig nem ment és össze nem szedte az összes szemet és fel nem törölt. Ez egyáltalán nem hosszadalmas, csak tényleg pár perc, ezek után a peron őr jelzi, hogy beszállhatsz és már indul is. Igen van peron őr nagyon kis cukik és a rend betartására és a sorban állásra mindig felhívják a figyelmet. Ami viszont idegesítő, azon kívül, hogy mindenki folyamatosan a telefonjába bújik, hogy folyamatosan nyomatják a reklámokat minden felé, de nem úgy, mint otthon, hanem kis monitorok vannak az MRT-n és folyamat jön a hang is egész út alatt, illetve a reklám zenék, de van olyan hogy a mozgólépcső beszél hozzád, bár azt nem értettük mit feltételezzük csak, hogy az is reklám szöveg volt.

Chinatown

Bocsánat a kis kitérőért, érzékeltetni szerettem volna mennyire más világ ez itt mint amit mi megszoktunk. Tehát megérkeztünk az MRT végállomásra, innentől sétálnunk kellet úgy gondoltuk csupán 40 perces lájtos séta vár ránk (mivel oda már nem mentek a metrók), ez nem teljesen így volt szerintem több mint 1 órát sétálgattunk keresztül a Chinatown-on át egészen a Királyi Palotáig. Érdekes volt látni Chinatownt, talán ezért az egyért megérte ez a hosszú séta. Teljesen olyan volt, mintha Kínába kerültünk volna egyik pillanatról a másikra. Kínai feliratok voltak mindenfelé, na meg persze kínaiak is gondolom, bár ez európai szemmel annyira nem volt észrevehető. Itt aztán tényleg mindent lehetett kapni ami csak szem szájnak ingere.

 Én szemet vetettem, az utcán gránát almát facsaró árusokra, visszafelé akartam is tőlük venni egy üveg frissen facsart gránátalma levet, de kalandos okokból erre nem került sor. (ezt a későbbiekben leírom) Útközbe betértünk egy Tesco lotus expressbe, mert azt tudtuk mit takar a Tesco, de hogy a lotus express mi lehet hát fogalmunk se volt. Azon kívül, hogy számunkra csak ismeretlen dolgokat árultak, más nagy különbség nincs az otthonihoz képest. Gergő merésznek mutatkozott és úgy vélte ideje, kicsit bevállalnia, így vett ízesített alga lapocskákat amit itt a chips részlegen árulnak mint kis délutáni harapnivaló, emellett rákos chilis chipset is kipróbált. Az alga lapocskákat már volt szerencsém megkóstolni, hisz Tiffany hong kongi barátnőm már küldött nekem, igaziból semmi extra, az ízesített azért jobb, mert így van íze, Gergő chiliset vett, így egész jó volt, még lehet veszünk ilyet. A chipsen nem is érződött annyira ki a rák íz, fincsi volt. Itt mindent olyan csomagolásba tesznek, amit alig lehet kibontani, olyan erős a zacskó vagy a vákuum nem tudom, de mindenesetre egy ideig eltart, míg kinyitjuk őket.

"a park"

Tehát a Kínai negyeden átverekedve magunkat és sok sok furcsa étket, és portékát látva, megérkeztünk a Wat Pho (ez egy templomokkal tarkított „park” ahol a nagy Buddha volt) mellett fekvő csodálatos parkhoz. Ennyire még nem örültem annak, hogy parkot látok, már eléggé fájt a kis kacsalábam, így örültem, hogy ilyen szép környezetbe pihenhetek meg.

Tele volt nálunk egzotikusnak számító növényekkel, voltak kis bonszájok is. Ami a legfurább és legviccesebb is volt egyben, hogy a park közepén volt egy konditerem, az túlzás hogy terem, épp mentem, volna megnézni mi van ott és hirtelen a növények közül előbukkantak a semmiből súlyokat emelgető fiúkák. Na gondoltam milyen jópofa a természet lágy ölén gyúrni. Ezek után a második meglepetés az volt mikor azt hittem, hogy játszótérre kerültem, és közben csak ki volt téve pár ellipszis tréner és más vicces edzőgép a park másik terén. De olyan volt tényleg mintha csak egy játszótér lenne, gyorsan ki is próbáltam, nem kérdés csodálatos formában leszek hazaérkezve!!! :D

Egy kis pihenés után mentünk is a Wat Pho felé, amiről előzetes utánanézés alapján tudtam, hogy hétvégén ingyenes, szóval spóroltunk pár bahtot ezzel. A bejárat előtt megpillantottuk a kókuszt áruló néniket és bácsikat. Nekünk se kellett több, már mióta arról ábrándoztunk, hogy kókuszból fogunk ínycsiklandó kókusztejet inni. Gondoltuk beruházunk egy-egy kókuszra, úgyis szomjasak voltunk… Hát hiba volt!!! Olyan íze volt a kókuszban rejlő lötyinek, mintha a tejet 1 napig kinn felejtettük volna, de még csak kókusz íze se volt, hanem valami átlátszó lötyi volt. Otthon már ittam kókusztejet, amit az egész kókuszból öntöttünk ki, na de annak nem ilyen fura íze volt. Lehet még nem volt érett, ezt nem tudom, mindenesetre borzalmas volt így egy-egy fotó erejénél többre nem is használtuk, pedig esküszöm ittunk belőle sokat, nem akartuk kidobni, hisz étel/ital! De most már tudom, hogy ha egy lakatlan szigetre kerülnék, és ilyen kókuszok teremnének ott, akkor hamar elhaláloznék…

Wat pho

óriás fekvő Buddha

A Wat Pho egy hatalmas csak templomokból és szent építményekből állt. Idegenvezető híján nem tudom megmondani pontosan mik is voltak ezek, de annyit laikus szemmel megmondhatok, hogy gyönyörűek voltak. Minden egyes kis templomba, volt egy-egy másmilyen Buddha vagy szent szobor. Szóval mennyi sok aranyozott Buddhát láttunk mi??? Sokat!!! És még vajon mennyit fogunk az út során??? Rengeteget… Sebaj, a falamat simán kitapétázhatom majd a világ összes különböző méretű formájú és pózú Buddhájával. Minden egyes alkalommal, ha bementünk egy-egy templomba le kellett venni a cipőnket. A legjobb az óriás Buddhához való belépésnél volt, mert ott kis zacskót is kaptunk a vállunkra, hogy abba tegyük a cipőnket, amúgy általában a templom előtt kellett hagyni. Milyen is volt az óriás Buddha? Hát… nagy volt, sőt nagyon nagy, ugyebár ez a világ legnagyobb FEKVŐ Buddhája.

óriás fekvő Buddha talpa

Azon kívül, hogy nem tudod megnézni egyben mert akkora óriási, a talpa tetszett legjobban, mert ilyen szép talpat még soha nem láttam pedikűrös pályafutásom során :D :D :D (viccelek), egyébként össze volt festve ha jól emlékszem imákkal, (valamilyen Travel Chanel-ös adásban legalább is ezt hallottam) érdekes volt.

Miután kigyönyörködtük magunkat, a Királyi Palota azaz a Grand Palace felé vettük az irányt. Ott aztán nagy meglepetés ért minket, hiszen nem akartak beengedni, szerintük illetlenül voltunk felöltözve… Kérdem én egy szent templomba bemehettem, így de a királyi palotát és kertet nem tekinthetem ugyanígy meg? Még csak a vállam se lógott ki csak a lábam, de az se annyira mint amennyire a meleg megkövetelte volna!!! Úgy döntöttünk Gergővel, hogy nem fizetünk 1600 Ft hogy undorító színes gatyákat és lapszoknyákat kapjunk és bemehessünk, ennyire talán nem lehet izgalmas szerintem úgyis csak kívülről láthattuk volna az épületeket. Ezért utunkat tovább folytattuk a Khaosan Road-ig. 

Khaosan Road

Ez egy híres bevásárló utca, kíváncsiak voltunk mit is takar ez. Igazándiból annyi volt az egész, hogy ruhákat árultak, és mindenki rád szabott öltönyt akart neked készíteni Good Price-ért és olykor bónusz hajvágásért. Gergő nem is értem miért nem élt a lehetőséggel.

mini rákok a tetején!!!!!

Viszont meg kell jegyezzem nagyon finomat ettünk, a kis bácsi a kis tologatható kocsiját ütötte össze nekünk a Rákos-tojásos padthai tésztánkat. Ami egyszerűen fenséges volt, még a tetejét kicsi szárított rákokkal is megszórtuk… ilyet még sehol nem láttam. Mintha épp csak só lenne nekik, nem volt furcsa íze sőt többet is szórhattunk volna rá. Az ételek tehát még mindig finomak itt és olcsóak. Én annyira jól lakok tőlük, hogy naponta egyszer elég erre költenem, és még este se éhezek meg. És pálcikával való evés egyre jobban megy sőt, már tök üresre tudom enni a tányéromat vele.

Majd elfelejtettem, itt éppen anyák napja van, vagyis eléggé úgy tűnik, mintha ez több napos ünnep lenne. Visszfelé a Khaosan Road-ról a nagy téren, kis iskolások tartottak előadást anyák napja alkalmából, és bárki leülhetett őket nézni. Nagyon kis tündériek voltak, és korukhoz képest nagyszerű

előadást tartottak. Főleg az egyik énekes fiú, olyan átéléssel énekelt valamilyen thai dalt, hogy azt hittem megeszem (olyan 6 éves lehetett). Ezen kívül a háttérben mindenhol a királynő képe figyelhető meg, utólag megtudtok, hogy azért mert hétfőn az ő születésnapja lesz, ez munkaszüneti nap is lesz. Na ekkor döntöttem el, hogy mostantól én is királynő akarok lenni, egy egész ország a születésnapomat ünnepelné, és a kisgyerekek énekelnének nekem, és csomó ajándékot kapnék, nem mellékesen csomó kép lenne rólam mindenfelé :D (fél vicc :P )

A Khaosan Road és a Királyi palota egy fél órás sétára van egymástól, és ezt kétszer tettük meg, ekkorra már eléggé fáradtak voltunk, főleg hogy az utcai árustól vett tésztát is az utcán kellett megennünk hisz se asztal se szék nem volt ott. Már alig bírtuk magunkat elvonszolni a még messzebb eső kikötőhöz ahol 3 baht-ért (24 forint) átkelhettünk a túlpartra hogy megtekinthessük a híres és Bangkok top 10 látványossága közé tartozó Wat Arun templomot. Ez egy meseszép templom, ennek a tetejére fel is másztunk, de olyan meredek lépcsők vezettek fel mintha egy létrán másznék.

Olyan nagyot kellett lépni a lépcsőfokok között, hogy nem tudtam, hogy fogok lejönni egyáltalán, de mindenkit megnyugtatok, ügyes okos kislány voltam és élve lejutottam!! :D Mivel Bangkok nem túl dombos, innen tudtuk kicsit megtekinteni fentről Bangkokot, és nem mellesleg kicsit hajókáztunk is 3 bahtért!!!!

Már annyira fáradtak voltunk a nap végére (ekkor már olyan fél 6 lehetett) hogy úgy döntöttünk nem szeretnénk 1 órát gyalogolni visszafelé a Chinatown-on keresztül az MRT-ig és egye fene Tuk Tuk-zunk minden ellenérzésünkkel szemben. Mikor épp a Tuk Tukok mellet ácsorogtunk és próbáltuk eldönteni kihez üljünk be, odajött egy jól szituált nő, és kérdezte hová is tartunk. Mondtuk neki, hogy az MRT végállomásra szeretnénk eljutni, erre azt javasolta, hogy az 1es jelzésű buszra szálljunk, mert a Tuk Tuk drága. Ráírta egy papírkára nekünk hogy Central Railway Station, majd alá thai-ul és a lelkünkre kötötte, hogy ezt a papírt mutassuk fel és nyugi csak 8 baht lesz. Egy életünk egy halálunk gondoltuk kipróbáljuk a buszozást is. Mivel a buszok elég kaotikusan közlekednek, azt se igazán tudjuk merre mi visz, így eddig eszünkbe se jutott volna, legtöbbször a dugóban ácsorognak, nyitott ajtókkal közlekednek (sőt ki van kötve az ajtajuk) és kb le és fel kell ráugranod szinte meg sem áll rendesen. A nő eléggé meggyőző volt mi meg fáradtak, a lényeg az volt, hogy olcsón és 4 keréken eljussunk az MRT-ig, így izgatottan vártuk az 1es buszt, hogy gyorsan felugorjunk rá.

busz nyitott ajtóval!!!

A buszra szállás simán ment, egy jegyet adó nő volt a busz ajtóban ahogy felszálltunk indult is a busz, mondta menjünk beljebb, mutattam a papírt, ő tudomásul vette, kérte a 8 baht-ot, adott blokkot (vagy jegyet ezt nem tudom eldönteni azóta se csupa thai betűvel van írva) és mi meg örültünk, le is ültünk az első adandó alkalommal ahogy üres székeket láttunk. Kicsit mi is dugóba kerültünk, de sebaj, hisz ültünk, vicces mert a buszon nem légkondi, hanem plafonra szerelt ventilátor tette kellemesebbé az utazásunkat. A mi állomásunknál szólt a jegyszedő , hogy szálljunk le és mutatta is merre menjünk az MRT lejárathoz. Újra és újra meglepődünk mennyire kedvesek ezek az emberek.

Gergő és a kis kérdezők

Kinek jutna eszébe otthon turistáknak elmagyarázni, hogy melyik buszra szálljanak és hogyan olcsóbb??? Nem beszélnek jól angolul egyáltalán, de próbálkoznak, és ez annyira aranyos és szívet melengető, hogy össze puszikálnám őket folyton. :D Például ma csomó diákcsoport jött oda hozzánk a városnézés során, és szólítottak le, hogy pár kérdést feltegyenek nekünk angolul. Olyan tündériek voltak, ahogy a kis papírjukról olvasták, hogy „honnan jöttél? Mi a kedvenc színed? Mi a kedvenc helyed? mi a foglalkozásod?...stb” Mivel ez 3szor megesett velünk 3 különböző időpontban és helyen, és 3 különböző korú diák csoport előadásában, így gondoljuk valami iskolai nap volt vagy pótló nap a hétfői szünnap miatt. Az egyik csapatot azért zártuk a szívünkbe mert azt mondta az egyik kis csaj nekem hogy „ you are beautiful” aztán hozzá tette „ you are beautiful and he is handsome” aztán felvilágosítottam hogy „Gergő is not handsome”, erre kinevetett ő is meg a többiek is. :D A második csoport viszont Gergőt kérdezgette és a végén Gergő kapott tőlük egy képeslapot… ez nem ér hisz én vagyok a beautiful!!!! Kikérem magamnak… Minden egyes ilyen kérdéses kört egy közös fotózás követett, tehát sztárok lettünk Thaiföldön, mindenki velünk fotózkodott ;)

Nos összegségében, jó és szörnyen fárasztó napunk volt, kissé megkapott a nap is, így most itt ülünk fájó lábakkal, piros égő fejekkel… (talán mégis meg kellett volna vennem azt a szalmakalapot a Khaosan Roadon) De még mindig szeretjük Bangkokot, az embereket, a hangulatot, az ételeket, sőt egyre jobban. Bár az még mindig kérdéses hogy fogjuk bírni ezt a tempót 1 egész hónapig…  mikor unjuk meg a 100. templomot, Buddhát, vagy az ételeket…

Na itt már későre jár így zárom is soraimat.

XOXO

Csilla