street food, tonhalas szendvics-cola |
OOhh
jajj azt se tudom hol kezdjem.
Örömmel
jelentem jól vagyok, szóval ma már nyakunkba vettük a várost. Colaval és
tonhalas szendviccsel feltankolva indultunk neki, ám útközben elkezdett
szemerkélni, így visszafordultunk, mert tegnap is így kezdődött a hosszan tartó
vihar.
Okosan
megkérdeztem a recepciós nőt, hogy mit gondol nekivágjunk e ebben az időben a
tornyoknak, azt javasolta a Petronas-nak mindenképpen, hiszen ezek tövében van
egy bevásárlóközpont, legrosszabb esetben ott eltöltjük addig az időt amíg esik
az eső. Mivel nem volt vészes a helyzet, gyorsan felkaptam a menő Disneyland-es
esőköpenyemet, (már Disneyland-ben Domival is sikerült esőben érkeznünk) hogy véletlenül
se ázzak meg.
KL Tower |
Utunk
első állomása a KL Tower volt. Pontos adataim sajna nincsenek róla, de egy
rövid ideig ez volt a világ legmagasabb épülete, igaz ez sem ma volt már. Olyan
meleg és párás itt az idő, hogy a 20-25 perces sétánk alatt, mivel rendkívül jó
helyen lakunk, tök véletlenül amúgy, de minden gyalog viszonylag gyorsan
elérhető, szóval ebben a melegben egyszerűen muszáj volt megpihennünk még a
torony aljában. Na nem is volt nagy baj, mert rögtönk ránk is szakadt az ég
pont jó helyen voltunk, meg tudtuk magunkat húzni egy időre az eső elől. A
recepciós nő szerint fél órásak az itteni esők, ehhez képes mi másdél órát
ültünk és vártuk, hogy vége legyen… Mondhatom nagyon boldogok voltunk, de
sajnos semerre se tudtunk elindulni, felesleges is lett volna. szakadó esőben.
Másfél óra után úgy döntöttünk legalább a toronyig felmerészkedünk, mert
rájöttünk, hogy ingyen kis busz visz fel. Na erre is kellett egy hosszú időt
várni, aztán negyed óra várakozás után végre megjelent a kisbusz ami amúgy pár
perc alatt fel is vitt. Ott is voltunk, egy hatalmas víztoronynak kinéző
valaminél. Szépnek nem mondanám. Nem is értem pontosan minek építették, mert csak
színház, állatkert, akvárium, mindenféle szórakoztató dolog van benne, vagyis
abban a gyűrűben, ami a magasban található.
pónigolás??? |
Úgy döntöttünk, ennél talán
izgalmasabb lesz megmászni a Petronas-at. Bár nagyon hezitáltam, hogy
befizessem magam egy pónigolásra a KL Tower tövében. De amikor megláttam ez
pontosan mit takar elszomorodtam. Szegény póninak volt megalázó ezt
pónigolásnak nevezni. Oda vissza egy egyenes úton járatták meg szegényt. Ha
póni lennék (bár testvérem szerint pónihercegnő vagyok) én ezt nem hagynám
annyiban!!!!
Nagyon
szép park övezte a KL Towert, ha nem esett volna épp az eső, sokkal jobban
kiélvezhettük volna, de minden egy merő víz volt. Ami nagyon tetszett, azok a
kis házak voltak, mindegyik Malajzia más régiójának a stílusában épültek, és
meg lehetett nézni őket.
Pár
fotó után mentünk is tovább, mert csodák csodájára már csak szemetelt az eső,
és nagyon kíváncsiak voltunk már a Petronas tornyokra.
levél ernyő avagy: Ideát esik. Odaát is esik??? |
Mint
már említettem, szuper helyen szálltunk meg akaratlanul is, nagy felhőrajzolók
között, úgy élveztem a Petronasokhoz vezető utat, mert mindenfelé csak óriási
toronyházak emelkedtek a magasba, és néha ha felnéztem jómagam is elszédült,
olyan kis pici vagyok a tornyokhoz képest, hogy csak na.
A
sétálás alatt 1 dolog egyre erősebben motoszkált bennem, és most végre
kiírhatom magamból: SZERETLEK KUALA LUMPUR!!!! Hihetetlen, egyszerűen, az hogy
a zöld lámpa tényleg zöld, hogy nem akarnak folyamatosan elgázolni, sőőőtt
olyan is volt hogy az autós ÁTENGEDETT az úton..
Komolyan
ez nagy felüdülés Thaiföld után. Bár a zöld lámpa furcsán mindig villog így nem
tudom, hogy mikor is kellene átérnem, de legalább nem dudálnak rám, megvárják,
hogy átmenjek. Nem hittem, hogy valaha ilyen evidens dolognak, ennyire fogok
tudni örülni.
Ugorj egy nagyot a KL Tower aljában |
Nagyon
vicces volt, ahogy sétáltunk, épp szembe jött egy „fehér ember” pár, azért írom
így mert, így érzékeltetni szeretném a ritkaságot a szituációban. Nagyon vicces
volt, a srác ránk köszönt, igaziból az egész jelenetnek annyi volt a meglepő
tartalma, hogy olyan kevesen vagyunk, itt európaiak, hogy egymásra köszönünk.
Ilyet se tapasztaltam még, hogy külföldön kisebbségben összetartóak lennénk.
Egy
kellemes séta után, már ott is voltunk a Petronas-ok aljában, és mivel megint
rákezdett az eső, úgy véltük megnézzük azt a plázát.
tradícionálsi házikó |
Ekkora plázát még soha nem
láttam, az Aréna, Allee…stb elbújhat mellette, vagy 8 emelete volt, ha nem
több. Volt luxus részleg, itt a Louis Vuitton előtt konkrétan sorban álltak az
emberek, hogy bemehessenek. Ekkor már nagyon kíváncsi voltam, vajon hogyért
árulják itt a Mekis ételeket, mivel Phuketten már pofátlanul sokért árulták,
közel 1000Ft volt egy sajtburger. Na ekkor ért a második meglepetés, hogy egy
dupla sajtburgeres menü 550 Ft volt. De mindegyik menü 500 mx. 700 Ft körül
volt. Hihetetlen, ilyen olcsóért, még sehol se láttam. Gondoltuk, ha a Meki
ilyen olcsó, akkor megnézzük a Sushi King-et, hát ott majdnem szívrohamot
kaptunk, 2 MYR (maláj ringgit) azaz 140 forint volt 6 db Sushi, meg áll az
eszem, otthon meg milyen sokba kerül.
Ekkor
fogalmazódott meg bennem, hogy itt gyorsan teleeszem magam mielőtt tovább
állunk az ennél is drágább országokba. Bár ki tudja, én nem hittem, hogy
Malajzia olcsóbb Thaiföldnél.
így karcolják a felhőt a nagyok |
Miközben
a pláza ebédlős szakaszát jártuk körbe rádöbbenve az árakra, valaki utánunk
köszönt, hogy sziasztok. Igen ezzel a Csilla hanggal nehéz elbújnom az emberek
között :D Nagyon megörültem nekik, milyen kicsi a világ, magyarok itt!!! Ők szimfonikus
zenekar tagjai, és pár hétig itt játszottak. Aztán azt ajánlotta a pasi, hogy
Szingapúrban a rózsaszín delfin simogatást ki ne hagyjuk, hát persze hogy nem,
oda mennünk kell!!! Erről eddig nem is tudtam, hogy rózsaszín delfinek is
vannak…
Petronas tornyok |
Hiába
vártuk, hogy elálljon az eső, egyszerűen az istenért sem akart. Sikerült 1-2
képet esőben is készítenem a tornyokról. Úgy véltük ebben az időben fölösleges,
felmásznunk a tetejére, mert egy nagy esős ködös-felhős várost látunk és nem
mindegy miért fizetjük ki azt a 80 MYR-t.
Nem
sokkal később ki is derült, hogy amúgy hétfőn nincs is nyitva, így hazafelé
vettük az irányt. Útközben kedvenc közlekedő eszközöm, a Monorail, is elment a
fejünk fölött. Annyira jópofa, még mindig nem tudok betelni vele. Sikerült
képet is elcsípnünk róla!!! Úgy véltük szemerkélő esőben inkább a Bukit Bintang
felé megyünk haza, mert ez is a top látványosságok között van. Ez egy bevásárló
negyed szintén, telis tele mindenféle jóval, a hozzánk közelebb eső része,
pedig már összemosódik a kínai negyeddel. Ennek legfőbb jelentősége, hogy OLCSÓ
minden.
Monorail a kedvencem <3 |
Nagyon
jó érzés volt végig sétálni itt, mert hiába telis tele volt árusokkal, egyik se
erőszakoskodott, hogy menjünk be, itt is alkudni kell, de még se úgy mint
Phuketen. Az út mellett, nem túl dekoratív nők, is Phuketen megszokott módon
masszázst árultak, tehát a testüket árulták. Ezt az öltözetükből, illetve
viselkedésükből ki lehetett következtetni, de ők se erőszakoskodtak, nem
nyúlkáltak és húzták be az embereket, mint a thai-ok. Bár az tény, hogy
szegények nem túl szépek.
hindu templom mellettünk |
Az
eső elől sietve verekedtük át magunkat a Bukit Bintang forgatagán. Arra
jutottunk, hogy ha este jobb idő lesz, megint Chinatown-unk, az mindig jó
dolog, főleg mert végre meg akarom kóstolni a kis mangosztánokat, meg azt a
szőrös gyümölcsöt.
Nagyon érdekes ez a kavalkád itt ebben a városban, a szállodánk mellett egy hindu templom van, aztán 10 percre a kínai negyed, plusz szól a müezzin és katolikus harangokat is hallunk néha!!!
Zárom
is soraimat!!!!
XOXO
Csilla
Még mindíg esik?
VálaszTörlésItt jobb az idő.
:-))
Gyere haza
Nem már nem esik! Szerencsére jó időnk van azóta, csak internetünk nincs... bár most a Mekiben mintha működne rendesen, így megpróbálkozok feltölteni egy bejegyzést.
Törlés