Hajnali
3kor keltünk fel, hogy következő célpontunkhoz eljussunk. Reménykedtem, hogy
rózsaszín taxit kapunk, de sajnos sárgát rendeltek. Kíváncsian vártuk mennyi
lesz az annyi amit fizetni kell, szerencsére taxi meter-es taxi volt, ami
annyit tesz hogy van benne taxi óra, tehát nem vághatnak át, legalábbis annyira
nem :D Egyáltalán nem került sokba ketten együtt 160 baht-ot tehát olyan 1300
Ft körülit fizettünk.
Ez
a korán kelés illetve utazás nem valami jó dolog, előre félek, hogy fogjuk ezt
bírni, mert a fapados járatok előszeretettel indulnak hajnalok hajnalán itt is.
Nem
várt ránk hosszú utazás, bár így is 1 óra 20 percet repültünk, országon belül!
Most a másik reptérről indult a gépünk, ami úgy vettem észre a fapados járatoknak
van fenn tartva. Csak a domestic flight-nak van vagy 30 kapu. Ennyire gyakori
az országon belüli utazás?
Mi
az AirAsia-val utaztunk, ez egy itteni fapados társaság, de hát köze sincsen
egy Ryanair-nek. Teljesen meg voltunk vele elégedve. Eleve nem is nagyon
csekkolják a poggyász méreted, simán felvihetsz még egy nagyobb női táskát a
kézipoggyászod mellé. A személyzet nagyon kedves, illedelmes, az ülések
kényelmesek, a repülő nem lepukkant volt. Teljesen meg voltunk lepve. Bár az
kicsit fura volt, hogy vagy negyed órát buszoztunk a reptéren a repülőig, igaz
ami igaz ez Ázsia, sok ember, nagy terek, minden nagy.
Mikor
Bangkokot elhagytuk, éppen esett megint, reménykedtünk, hogy Phuketen erre az 5
napra nem lesz folyton eső, sőt ebben még mindig reménykedünk. Sajnos elég
borús idő volt mikor Phuketre leszálltunk. A repülőből már látszott milyen szép
a táj, dimbes-dombos telis teli fákkal, csak épp a tengerpart fehér homokos,
pont, mint a filmekben. Gyorsan szereztünk taxit, aminek szerencsére standard
ára volt, így tuti nem verhettek át, útközben be is fizettünk egy Phi Phi
sziget látogatásra (itt játszódott a Dicaprios „A part” című film). Bár kicsit
sokaltam az árát, egy egész napos habzsi dőzsiért, de ha már itt vagyok akkor
ezt már látnom kell, ha jó lesz egy James Bond Island-es napra is befizetünk.
Phuket
teljesen más, mint Bangkok. A táj csodás, na de az árak, a jól megszokott
ételeink azért kétszer annyiba kerülnek, mondjuk így is épp csak annyiért
kapjuk meg, mint otthon. Hát igen ők elég erőteljesen a turizmusra építenek
itt. Míg Bangkokban mindenkinek iPhone.ja volt a metrón és örültem, hogy én
leszek az utolsó akitől ellopják a telefonját, itt ez nem így van. Az árusok is
erőszakosak, a Tuk Tuk-ok pedig hát semmit nem változtak Bangkok óta. Ez most
talán azért is erőteljesebb mert nem ez a szezon, és kapkodniuk kell a turistákért.
A parton is alig voltak emberek.
Itt
olyannyira a turistákra építenek, hogy lépten nyomon lehet kapni sült krumplit
hamburgerrel, szendvicseket, amiket eddig Bangkokba csak nagy ritkán láttunk.
Eltűntek az olcsó utcai árusok, helyettük csomó beülős étterem van. Érdekes,
hogy mennyivel másabb itt mint a fővárosban.
Blog
írás közben tartottam egy kisebb csendes pihenőt, de sajna legnagyobb
szomorúságomra az idő cseppet sem változott meg, folyton hol esik hol borús az
idő. Ez nem lenne baj ha egy nagyvárosban lennénk, de itt azért ez eléggé meg
tudja ölni a hangulatot. Csak azt remélem 14-én jó idő lesz hisz akkor kell mennünk
Phi Phi szigetére, bár a nő azt mondta el lehet csúsztatni ha rossz idő lesz,
illetve vissza is adja a pénzt.
Elég
korán értünk ide, és mivel ez egy kis hotel, azaz Guesthouse, így meg kellett
várnunk, hogy felszabaduljon a szobánk és ez csak dél körül történt meg, mi
pedig 9 körülre értünk ide.
Már
Bangkokban éreztem, hogy vissza fogom sírni azt a szállodát, amivel annyira
elégedettek voltunk, ez csak egyre rosszabb lesz. Hát itt be is bizonyosodott
ez. Eleve egy eldugott sikátorban lakunk. A tenger nincs messze, kb 10 perc
séta, ez legalább jó. A szórakozó negyed pedig 20 perc séta tehát nem vészes.
kilátás az erkélyünkről, és a csodás idő |
Valamiért
mindenki azt hiszi, hogy Honeymoon-on vagyunk. A legviccesebb az volt, mikor a
nő valamilyen indítatásból megkérdezte egybe vagy külön ágyat kérünk e, és
meglepődött mikor külön ágyakat kértünk, hogy csodálkozhatott milyen furcsa Honeymoon
lehet, ahol külön ágyban alszunk. Ezek után közölte, hogy jobban belegondolva
tuti testvérek vagyunk, aztán mondtuk, hogy még csak azok sem :D Szegény teljesen
összekavarodott. Valamiért mindenki azt hiszi, hogy németek vagyunk, és
próbálnak hozzánk németül szólni, mikor közüljuk, hogy magyarok akkor jól
rácsodálkoznak és mondják, hogy szóljunk a barátainknak, hogy jöjjenek ők is
mert olyan kevés magyar jön ide. Tehát megragadnám az alkalmat: Gyertek ti is
Thaiföldre!!! Nos a napi jó cselekedetem jó lett a kis thai-ok megnyugodtak :D
Ami
a legmeglepőbb és sokkoló, az pedig a zuhany. Konkrétan a wc-ben zuhanyozol,
vagyis mellette, tehát ha zuhanyozol minden csupa víz lesz, és egy-egy zuhanyozás
alkalmával mindent ki kell hozni a fürdőből… Még nem tudjuk, hogyan valósítjuk ezt
meg, arra is gondoltuk h a szobában zuhanyozunk, így csak a szoba lesz vizes és
a WC nem :P Na igen az olcsóságnak megvan a hátránya, de hát nem 5 csillagos
utazás ez se nem egy Honeymoon :P !!!
csodálatos fürdőszobánk :D |
Az
megnyugtat, hogy Hong Kongban ez csak rosszabb lesz, egy kis egérlyuk lesz a
szállás, (kétszer ennyiért) és ott már tényleg a zuhany a WC felett van, és
mindenki írta kommentbe, hogy eléggé kicsi az egész. Ezt úgy is vehetjük,
mintha edzenénk Hong Kong-ra.
Mint
említettem az árak itt magasabbak, egy kis délutáni pihi után, 4-5 körül meg is
ebédeltünk, úgy éreztük megérdemlünk egy kis tengeri herkentyűt.
Fokhagymás-borsos grillezett rákokat ettünk rizzsel, úgy összeszűkölt a
gyomrunk, hogy ez egész napra elég már. Naponta 2szer étkezünk és csak egyszer
főttet, de ez épp elég is, inkább vízre költünk. Legnagyobb örömömre végre
találtam, nem poshadt ízű vizet, Nagyon furák itt az ásványvizek, a 13 baht-os
(104 Ft / liter!) vizek, ahogy felmelegszenek ilyen poshadt ízűk lesz, na de
most egy kicsit drágábbért 17 baht-ért (136 Ft / liter) végre finom, nem
poshadó vizet találtam. Gergő ismét beruházott egy egzotikus homáros citromos
csípős chipsre. Már csak sushi ízesítésűt kéne kipróbálni. Én meg nagy örömömre
vettem egy csomag epres Oreot hát ez valami isteni finom, nagyon ízlik.
A
rossz idő nem is jött rosszul végre kicsit pihenünk, főleg hogy Pocak úr egyre
rosszabbul bírja a terhelést, jót tesz neki a pihi. Estére pedig reméljük
találunk Ladyboy showt, vagy valami vicces/érdekes thai szórakozóhelyet. Ha más
nem végre kipróbáljuk a helyi Chang sört, már régóta szemezünk ezzel is. Holnap
csak napozás és pancsolást tervezünk, reméljük az idő is mellénk áll ebben.
Aztán szerdán Phi Phi dejó dejó dejó lesz!!!
Ps.: majd elfelejtettem, hogy azt hittem nem kaptunk takarót, mert a takaróra azt hittük törölköző, mivel törölköző anyagból van sőt szerintemem egy nagyra szabott törölköző. Szóval Csilla törölközőbe takarózik Phuketen :D Újabb élmény kicsiny életében... :P
Ps.: majd elfelejtettem, hogy azt hittem nem kaptunk takarót, mert a takaróra azt hittük törölköző, mivel törölköző anyagból van sőt szerintemem egy nagyra szabott törölköző. Szóval Csilla törölközőbe takarózik Phuketen :D Újabb élmény kicsiny életében... :P
XOXO
Csilla
Ma itt is borus az idő ... bár én nem bánom.
VálaszTörlésAnyuci vasárnap óta húslevesen él ..... lehet 2 emberre kevesebbet kellett volna főzni mint 5-re?
:-)))
Viszont ha az utolsó adagba tesz ErősPistát, igazi ázsiai savanyú-csípős levese lesz :-)))
itt most már jó az idő :)Sőt teljesen kellemes!!!
TörlésÉs az Erős Pista az itteni csípőshöz képest nem is csípős, az itt inkább Csemege Pista :D azt már kanállal tudnám enni ;)
Veszélyes dolog a Szigeten dolgozni!!!
VálaszTörlés"Meghalt egy fiatal férfi az óbudai Hajógyári-szigeten kedd délelőtt, miután egy rendezvénysátor bontása közben ráesett egy tartórúd."
Ezt miért? Én nem dolgoztam a Szigeten, viszont Dávid szerencsésen túlélte :D
Törlés