Hong Kong 2-3 nap

HHűű nagyon mozgalmasak voltak a hongkongi napok, végre kicsit megpihenhetek, épp már Taipeiben vagyunk. Mivel úgy szakad az eső, hogy 1 min alatt sikerült elázni, így inkább egy szabad napot vettünk ki, ami jelen esetbe nagyon, de nagyon jól jött végre.

Csilla és a nagy Buddha

Hol is hagytam abba, talán az első hongkongi hotpot-os és szuper cuki esténknél.

Másnap a terv Lantau szigete és az óriás Buddha volt. Reggel első és legfontosabb dolgunkat kellett elintézni, mégpedig a mosást. Szerencsére az épületünk aljában találtunk is olcsóért mosást, bár a néni nem beszélt angolul alig sikerült kiszedni belőle mit is szeretnénk. Mikor külön akartunk fizetni, azt hitte a telefonszámunkat akarjuk megadni hogy, hívjon fel ha kész. Nagyon kis aranyos néni volt, és vicces, hogy azt az 1-2 szót angolul, hogy name, tomorrow, eleven, is pár perces activity után értettük meg, olyan borzalmasan ejtette ki.

Világ leghosszabb Cable Car

A kabinban

Ebéd után sikerült is elindulni a nagy Buddha felé. Ez a sziget a reptér mellett található. Jó hosszú út vezetett Lantauhoz. De a legjobb része az volt mikor az MTR végállomásról a világ leghosszabb Cabel Car-al utazhattam. Hihetetlen volt, és nagyon szép votl a kilátás. Na jó bevallom férfiasan, volt pillanat ahol egy csöppet megijedtem mert a fél órás út alatt olykor olykor fura zajokat adott ki, és nem akartam lezuhanni. Lehetett olyan cabinban utazni aminek az alja is üvegből volt. Ez plusz sok sok HK$-ba került volna, de jobb is, hogy nem ruháztunk be, mert az kicsit félelmetes lett volna. Meg kit érdekel, mi van a lábam alatt.

Big Buddha village

A világ legnagyobb Buddhája

Mesebeli táj

Mesebeli táj felett vezetett a Cabel car, Lantau fás és felhős hegyei felett. Teljesen olyan hely volt, mint amit csak a filmekben láttam eddig. Amikor megérkeztünk a Big Buddha village-be akkor először éreztem magam igazán Kínában. Volt harcművészet bemutató, és a háttérben tipikus kínai hangulat zene is volt itt, tipikus kínai kapukon keresztül vezetett az út a nagy Buddhához, kis tehenek is voltak szabadon, meg lehetett őket simogatni. Legnagyobb „örömömre” megint pár száz lépcső vezetett fel… egyszer majd összeszámolom mennyi lépcsőt másztam meg ebben az 1 hónapban. Hihetetlen látvány tárult elém fenn, azok a tipikus kínai tájak, amikor a hegycsúcsokat csak épp, hogy súrolják a kis felhők, és minden csupa zöld. Leírni nem tudom olyan jól, de remélem a kép is kicsit visszaadja, majd mire is gondolok.

Karate

Csilla a részeges karate mester :D

Egy kellemes félig naplemenős Cable car-zás után mentünk is Tiffanyhoz. Meghívott, hogy együnk nála, és megmutatja végre a szobáját, meg a házukat. Sikerült a csúcsban mennünk, ennyi embert egy helyen még soha nem láttam. Teljesen átértékeltem a tömeg fogalmát. Hogy ezek milyen sokan vannak :D Rendesen, mint a kis halak a konzervben úgy simultunk egymáshoz az MTR-en.

Nooddles és Milk coffee tea

Sikerült megérkeznünk a Sai Wan Ho-ra. Tiffanynak szuper jó terve volt, utcai árusoktól vettünk frissen készült vacsit. Ezeket minden kínai negyedben láttam már, de uyge nem tudtam mit adnak, meg el se tudtam volna magyarázni, na de most egy helyi segítségével bármit kérhettem. Én egy csirkés sonkás sült noodle-re fizettem be. A bácsi ott helyben a wokban sütötte nekem, 5 féle tészta közül választhattam. Ezután pedig egy igazán ázsiai dolgot próbáltunk ki. Itt nagyon népszerű a take away tea. Már otthon is lehet 1-2 ilyet találni, de itt tényleg mindenki ezzel rohangászik. Én milk coffee tea-t ittam. Érdekes kombináció és egy semmihez nem hasonlítható ízt ad. Itt nem olyan teát használnak, mint otthon, sokkal erősebb és másabb az íze. Ezeket még ott lefóliázzák neked, és tele teszik jéggel, mert ezek mind hideg teák, kérhetsz bele zselé golyókat, de én ezt nem vállaltam be, azt hiszem a golyókkal együtt hívják felénk bubble tea-nek.

Tiffany kedvenc desszertje

Miután mindent beszereztünk Tiffany-ék felé vettük az irányt. Lift nélküli emeletes házban laknak, a lépcsők olyan kicsik voltak, hogy széltében csak 1 ember fért el egyszerre. Ahogy beléptem rögtön az apukáját láttam meg, első kérdése az volt, én vagyok e a Csilla. ekkor kis melegség öntötte el a szívemet, ez azt jelenti hallottak már rólam, mondjuk szerintem az én szüleim is tökéletesen tisztába vannak azzal ki az a Tiffany. Aztán az anyukája jelent meg, hát ő egy tünemény, olyan kis cuki, mosolygós, nevetős, hogy én ilyen embert nem láttam még. Ő meg azt mondta, hát sok évvel ezelőtt sokat hallottam felőled. Szóval mindenki tudta ki vagyok, nagyon kedvesek voltak, bár kis lakásuk van, de mindent körbemutogattak. Desszertet is kaptunk, valami szója valamit. Nem jegyeztem meg a nevét, de a creme brule állagához hasonlít, csak az íze nem az, és szójából van. Kocsonyás szója megcukrozza valami lötyivel leöntve így tudnám körbeírni. A meglepő az volt, hogy Tiffany kedvenc desszertje ez, de hogy miért, azt azóta se értem, se íze se bűze.

Mondjuk, lehet, hogy ő is csodálkozna, hogy a sztrapacska a kedvenc ételem. Itt jegyezném meg drága anyukámnak, hogy egyetlen kislánya igazán örülne, ha jövő csütörtökön sztrapacskát ehetne…. :D

Kicsit nosztalgiáztunk persze, és előkerültek meglepő és mulatságos dolog, és képek. Na igen itt előkerült egy szörnyű fotó rólam, hát én úgy meglepődtem, 5 évvel ezelőtt olyan dagi voltam, nem is emlékszem, hogy ennyire elhíztam Franciaországban. Szerintem vagy 70 kilós lehettem a képen, Gergő rám se ismert, és kiröhögött. Megnyugtatás képen, nem csak én híztam meg hanem Franziska (német cserediák) és Tiffany is ugyanúgy dagi volt. Nagyon vicces volt előkerült az a papír cetli is amire magyar szavakat írtam neki, mert annak idején tanítottuk egymást, ő engem kínaira, még 100ig tudtam számolni, én meg őt magyarra.

Az estét egy Spongyabob monopolyzással zártuk, ami nagy nevetésbe torkollott. Ekkor el is döntöttük, hogy másnap csatlakozunk a bátyához Derekhez és az ő ismerőséhez, akik szintén turistáskodtak

Hajnali fél 1re értünk haza, szerencsére eddigre teljesen kihalt volt a környékünk, így nem kellett félnünk, hogy leütnek. Mint már említettem, elég érdekes emberek járkálnak a guesthouse környékén. Mikor Derek megtudta hol lakunk, elkerekedtek a szemei, hogy tyűű milyen durva környék. Egyébként csöppet sem tűnik annak, tele van az épület guesthousok-al, csomó turistával.

Gergő, Derek, Tiffany, Gloria, amerikai srác, Csilla :D

Másnap reggeli teendőnk a kimosott ruháink visszaszerzése volt, reméltem, hogy nem kel lába semmimnek se. Szerencsére minden megvolt, szépen színek szerint ki is mosták őket.

A randink a Wan Chai megállóhoz volt megbeszélve, mert a napot egy közös ebéddel indítottuk. Itt nagyon eldugott helyeken vannak az éttermek, egyszerű turista soha nem találná meg ezeket. Általában egy random lakóház egyik szintjén szoktak lenni. Ez mondjuk nem lakóház, csak egy üzletház egyik szintjén volt. Ahogy beléptünk az étterembe, mini szívrohamot kaptam, nagyon csilli-villi, jóféle étteremnek nézett ki. Gergővel egymásra néztünk és azon gondolkoztunk, vajon lesz e nálunk elég pénz ezt kifizetni. Szerencsére, a csínos külső mégis ésszerű árakat takart, nagy kő esett le a szívemről. Itt újabb kínai különlegességeket kóstolhattunk meg. Ezek mind-mind különféle dumplingok voltak, a derelyéhez tudnám hasonlítani, van belőle sós féle, meg édes. A lényege, hogy egy fából készült kör alakú edényt tesznek a pára felé és ott gőzölik meg az összes ételt. Rengeteg félét rendelt Derek, egy kettőt felsorolok ami emlékszem: garnélarákos és sertéshúsos dumpling, zöldtea golyók valamivel töltve (ez tökre olyan volt mint a párán főtt), banánlevélbe párolt rizses hús, zöldséges dumpling, szezámos golyó és volt valami kis ecetes leves is. Nagyon finom volt minden. Úgy örülök, hogy ezt is ki tudtam próbálni.

garnélás dumpling

mindenféle dumpling

Pózolj ázsiai módra Stanley Islanden

Sajnos ezen a napon, nagyon, de nagyon meleg volt, úgyhogy szenvedve de elindultunk a nap következő állomása felé, a Stanley Island felé. derek volt az idegenvezetőnk, nagyon viccesen mindent ott helyben az internetről keresett ki. Mint megtudtuk a brit gyarmati idők alatt volt fontos belügyi központ Stanley Island. Emellett ma már itt a legdrágábbak az ingatlanok, és gyönyörű tengerpartja is van, ide jönnek a nagy meleg elől menekülő hongkongiak. Sajnos mi nem menekültünk inkább folytattuk utunkat a Diamond Hill felé. És újabb tömegközlekedési eszközt, a mini buszt próbáltuk ki. Eléggé veszélyes egy jármú, nagyon vadul vezetnek, szóval, akiknek érzékenyebb a gyomra, azok inkább metrózzanak :D

Diamond Hill

ilyen amikor az ázsiai barátnőddel hülyülsz

Diamond Hill

DO NOT JUMP!!! :D

Gyönyörű és tiszta hely volt ez a Dimond Hill. Csodás kínai stílusban épült faházakkal, szép kerttel, és templomokkal. Ekkor már kellőképpen fáradt voltam az egész napos sétálástól, de még hátra volt a Ladie’s market, ez a híres bevásárló utca, mindenféle olcsósággal, csecsebecsével. És az esti lézer show is. A Ladie’s market után már alig éltem, mint egy zombi úgy közlekedtem. Nem csak a napi fáradtság, a meleg, az egész 3 hete tartó fáradtság kijött rajtam. Folyamatosan az otthoni pihe puha ágyikóm járt a fejemben, addig a pillanatig, amíg eszembe nem jutott, hogy másnap 5kor kell kelni és újra repülni. Ekkor letargikus állapotomba, már az sem tudott lázba hozni, hogy Bruce Lee vagy éppen Jackie Chan csillaga mellett sétálok el. Mert ugyanis itt is van egy csillagos sétány a los angelesihez hasonlóan. Azzal a különbséggel, hogy itt csak ázsiai sztárok vannak, ezek közül ugyebár egy egyszerű halandó csak az előbbi kettőt ismerheti a karate-s filmekből.

kínai csillagok sétánya

Central lézer show

A lézer show a Central épületeinek fényjátékát jelentette, az összes híres épület zenére máshogy villogott, bár a szingapúrit felül se múlhatta, az egyszerűen fantasztikus volt.

a különleges kínai süti ajéndék

Hulla fáradtan, és még egy utolsó ajándékkal érzékeny búcsút vettem drága barátosnémtól, annak reményében, hogy legközelebb nem 5 év múlva találkozunk. Megígérte, hogy legközelebb ő jön engem meglátogatni!!! Ajándékba egy különleges és nagyon drága kínai sütit kaptunk, amit én még nem kóstoltam meg, de állítólag nem finom, szóval ezzel, azt hiszem várok.

Azt hiszem Hongkong volt eddig a legjobb, valószínűleg a társaság miatt, de nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó volt kicsit belelátni a kultúrába, és még a chopsticks skills –em (pálcikával evő tudásom, de így hülyén hangzik maradjon angolul) is felfejlődött.

Majd elfelejtettem, ezen a napon velünk tartott Gloria is, Tiffany egyik barátnője, aki Taiwanon tanul. Nagyon aranyos volt küldött nekem csopó jó tanácsot, képeket, és tudnivalókat Taipeiről, így biztosan mindent megtalálunk. Még azt is odaírta, melyik metrónál melyik kijáratnál menjünk ki majd Taipeiben.

Jajj imádom ezt az ázsiai vendégszeretet ez az ami igazán hiányozni fog!!!

Ennyi lenne mára, legközelebb már taipei-i napjaimról számolok be.

Már csak 1 hét és újra otthon leszek juhhúúúú

XOXO

Csilla