Asia Trip: Gili Air

Baliról pár napra Gili Air-re költöztem. Az indulás nem ment zökkenőmentesen, nehezen találtuk meg egymást a mini busz vezetővel (hiszen a speed boat jegyemhez oda és vissza transzfer is járt) aki emiatt nagyon mérges volt rám, én pedig rosszul éreztem magamat. Teljesen elvette a kedvemet az egész utazástól, attól féltem miattam késsük le a hajót.

1 óra kocsikázás után meg is érkeztünk a kikötőbe, ahol hatalmas tömeg várt arra, hogy a Gili szigetekre menjen. A sofőr megnyugodott és végül kedves hangnemben váltunk el.

Welcome to Gili Air

A Gili szigetek hárman vannak: Gili Trawangan, Gili Air és a legkisebb Gili Meno. Én Gili Air-t szemeltem ki, mert az olvastam róla, hogy ez egy nyugodt kis paradicsom míg Gili T (a legnagyobb sziget) a bulizós, turistás hely. Egy kis nyugalomra, lazításra és pancsolásra vágytam. A nagy speed boat csak Gili T-ig vitt, itt át kellett szállnom egy kisebbre, ami átvitt Gili A-re. Elég kaotikus volt az egész, csoda, hogy jó hajóra szállt mindenki.

Bungalow hostel

Gili A-n is előre foglaltam szállást, egy újonnan épült bungalow hostelbe, ami a sziget másik felén volt, mint a kikötő. Bali után meglepő volt ez a meleg, amiben 30 percet kellett sétálnom, utólag kipróbáltam és ha tudom merre kell menni akkor elég csak 15 perc. Gili Air nagyon aranyos hangulatos kis sziget, itt nincsenek autók vagy motorok, vagyis csak elektromos motor van, biciklivel és lovas kocsival közlekednek az emberek. A nagy hőségben a sok cuccommal már majdnem én is beruháztam egy lovas kocsi körre, de szerencsére nem adtam be a derekamat.

lovaskocsi

Annyira kicsi a sziget, hogy nem látom értelmét se a biciklinek se a lovas kocsinak, nagyon jól el lehet sétálgatni, szerintem 1 óra alatt a tengerparton is meg lehet kerülni a szigetet. Ami szokatlan Balihoz képes az az, hogy itt szól a müezzin, és nincsenek házi templomok. Indonézia egyébként 80-90%-ban muszlim, ez alól talán kivételt képez Bali ahol a hindu vallás egyik balinéz változatát vallják.

egyszerű itt az élet

Gili Air-en szerény kis viskókban laknak a helyiek. Olyan érzésem volt, mintha 15 évvel ezelőtt a nagyszüleimnél sétálnék. Kakasok és csirkék voltak minden háznál, marhák legelésztek a pálmafák tövében. Pont erre volt szükségem, egy kis meghitt nyugalomra.

A szálláson 8an vagyunk egy szobában, bambuszból készült emeletes ágyakon alszunk, és nagyon hangulatos a fürdő és mosdó rész, teljes a tengerparti hangulat. Itt is szinte csak angolok, franciák, németek és amerikaiak vannak. Nem csoda mostanság folyton németnek néznek.

kilátás az ebédelő helyemről

Nagyon fáradt voltam megérkezéskor, mert már napok óta nem tudtam jót aludni Ubudban, így egy 2 órás alvással indítottam. A délutáni program a tengerpart felfedezése volt. Tényleg paradicsomi állapotok uralkodnak. Még a hajón mondták a helyiek, hogy Gili Air jó nászutas hely. Tényleg az, úgyhogy eldöntöttem ez lesz a 2 napos nászutam magammal. Így megengedem magamnak, hogy jókat egyek és igyak. Ezzel jól is haladok, naponta három friss gyümölcs turmixot iszom, reggelire pedig isteni gyümölcsös pancake-et fogyasztok. Az indonéz kávéról még nem is beszéltem. Amellett, hogy nem a világ legjobb kávéja, az éttermes változatok egész jók. Itt az szokás hogy a zaccot a pohárban hagyják, ez sok országban szokás, még Ázsiában sehol sem tapasztaltam ezt.

A tenger átlátszó, és kellemes hőmérsékletű, nekem még lehetne melegebb is. A parton nincsenek szállodák, de tele van bárokkal, amik minden étkezési igényt kielégítenek a pizzától a helyi ételeken keresztül a palacsintáig. Egész nap nem sokat ettem így délután 4 felé elindultam a kikötőhöz élelmet keresni és WiFi-t mert az nincs a szálláshoz. Ez megdöbbentett, mert a booking.com azt állította, hogy lesz.

avokádó turmix és mie goreng

Vacsira helyi tésztát és egy avokádó turmixot ittam. Eddig sosem mertem avokádó turmixot kérni, de jól tettem, hogy ezen változtattam isteni finom volt! Nasinak beruháztam 5 szem snakeskin fruit-ra, még mindig nem jöttem rá mihez hasonlít az íze, de az utóíze a szőlőére.

Elkezdtem sétálgatni a környéken és életem legszebb naplementéjének lehettem a szemtanúja. Olyan volt, mint a filmekben, szivárvány színű volt az égbolt, és a nap tűzvörösen világított, nem hittem, hogy ilyen létezik, és hogy valaha láthatom. Már csak ezért is megérte eljönnöm idáig! Megszerettem a naplementéket!

naplemente

Másnap csak simán élveztem a homokos partot, a vizet és egy kicsit meg is pirultam pedig vigyáztam! Legalább lett egy kis színem, hiszen a vörös is egy szép szín. Be kellett mennem a kikötőbe, hogy másnapra helyet foglaljak magamnak a hajóra. Útközben megajándékoztam magamat (hiszen még mindig nászutazom) két sült mini banánnal és egy isteni dragon fruit turmix-al.

Dragon Fruit turmix

Az utolsó napom Gili A-n boldogan ébredtem, valami azt súgta, ez egy jó nap lesz. Elbattyogtam a tengerparti reggeliző helyemre, ahol már megismertek. Tudtam, hogy hosszú napom lesz, így nem fukarkodtam, egy sajtos toast-ot és egy banános pancake-t is rendeltem.

reggelim

Búcsút intettem a gyönyörű kilátásnak, és a melegnek. Boldogan gondolataimba mélyedve jöttem ki a bungalowból, éppen azon töprengtem, most mennyivel könnyebbnek érzem a táskámat, milyen jó hogy nincs olyan meleg, és gondoltam épp ideje menet közbe eltennem a papucsaimat. Rossz ötletnek bizonyult!

Akkorát taknyoltam, hogy azt öröm volt nézni, mind a plusz 22 kilóval amit a hasamon és a hátamon cipeltem. Rég estem ekkorát, fel is horzsoltam a térdemet. De ez volt a legkisebb gondom. Mérges voltam magamra, azért mert nem figyeltem, és bénának éreztem magamat. Pedig olyan jól indult a reggel!

Odajött hozzám egy helyi bácsi aki végig nézte, a lovas kocsis pedig visszafordult. Nagyon pancsernak éreztem magamat ebben a helyzetben. Kérdezte a bácsi, jól vagyok e. Mondtam persze persze semmi baj csak kis horzsolás. Erre ő azt mondta, miért mondom, hogy minden rendben hiszen vérzik a térdem és több helyen is felhorzsoltam magam. Behúzta a táskámat a kertjébe mondta, hogy ne mozduljak. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, és ekkor rájöttem mit felejtettem otthon; óriás méretű sebtapaszokat és betadint. 5 perc telt el és a bácsi nem volt sehol sem, gondoltam elindulok, mert lekésem a hajómat, ekkor megjelent a feleségével, és egy köteg ragtapasszal és betadinnal. Ellátta a sebemet és azt mondta nem mehetek gyalog a kikötőig, ő elkísér és biciklin viszi a hátzsákomat. Mondta a felesége, ne aggódjak tényleg szívesen segít. Feltettük a táskámat a biciklire és elindultunk a kikötő felé, és közben beszélgettünk.

A bácsi nevét nem tudom, be se mutatkoztunk, de én csak az „őrangyalomnak” hívom. Érdekes módon tudta hol van Magyarország, valami magyar hajótársaság volt itt a 90-es években, bár ezt furcsállottam, még azt is tudta, hogy forint a pénznemünk. Elmesélte, hogy sok rosszat csinált életében (korrupciót és vesztegetéseket említett), hogy a fiai nem beszélnek vele, és hogy 55 éves korára rájött nem kell a sok pénz. Most kevés pénzből élnek a 45 éves második feleségével, kis házi konyhát üzemeltetnek. Sumatra szigetén született, és azért jött Gili Air-re mert elege lett a kocsikból motorokból, tetszik neki hogy itt csak lovas kocsik, elektromos motorbiciklik és biciklik járnak. Én még azt is hozzátenném, hogy bár nem tudom mit tett, de valószínűleg a múltja elől is menekült. Sokat változhatott, ezt még 15 perc ismeretségből is megmondható, tőlem egy fityinget se kért, tényleg őszintén segített, pedig gondolkoztam azon vajon mennyit adjak neki, de azt hiszem el se fogadta volna.

A 2 órás hajóúton végig az elmúlt 1 hónapon töprengtem. Igen, már a napokban búcsút intettem Ázsiának, lélekben már otthon vagyok, fejben a lakásomat újítom fel és a számláimat rendezem. Most először érzem azt, hogy ez így van jól, most először érzem úgy, hogy felnőttem, és hogy ezzel nincsen semmi baj. Már nem félek egyedül lenni, mert az elmúlt 1 hónap megtanított arra, hogy bármi jöhet meg fogom oldani, lesz, amikor újra el fogok esni, vagy éppen mély pontra kerülök, de tudom, mindig jön majd egy „őrangyal” aki felsegít és ellátja a sebeimet.

Most először nincsen tervem a jövőre. Eddig volt, érettségi, egyetem, munkaszerzés, és persze házasság gyerekek … stb. Pár hónapja történt, hogy hirtelen egyedül találtam magam tervek nélkül. Féltem, az ismeretlentől és az egyedül léttől. Az egyetlen biztos pont csak ez az utazás volt.

Ma mikor megérkeztem Kuta központjába, ahonnan el kellett jutnom Nusa Dua-ba, nem volt tervem, nem is foglalkoztam vele. Beültem ettem valamit, és adtam magamnak időt, hogy végig gondoljam és megoldjam a helyzetet. Ahogy kiléptem az étterem ajtaján rögtön jött is egy olyan taxi, amire szükségem volt, sose intettem le taxit, nem is tudtam hogyan kell, azt se tudtam hol fogok blue bird taxit találni, de nem aggódtam, bíztam magamban és a gondviselésben.

Azt hiszem ez a legfontosabb dolog, amit tanultam, nem kellenek tervek ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam. Nem kell többé félnem attól, hogy mit hoz a jövő, mert megtanultam egyedül is képes leszek megoldani a váratlan helyzeteket, hiszen már indonéz taxit is tudok fogni.

Nincs több tervem a jövőre, vannak biztos pontok és sok rám váró kihívás ez éppen elég. Már nem félek, hanem izgatottan várom, vajon mi jöhet még. Érdemes volt ezért ilyen messzire jönnöm? Nagyon is, kimozdultam a megszokott közegemből, én alakíthattam azt, hogy mi történjen, csak rajtam múlt hogyan ítélnek meg mások.

Bocsánat kicsit szentimentálisra sikeredett, azt hiszem ezt a blogot nem csak nektek, hanem magamnak is írom, így dolgozom fel a történteket és majd pár hónap vagy év múlva örömmel fogom visszaolvasni mindazt amit megéltem.

Meséljenek a képek is a nászutamról: