Asia Trip: Szingapúr

Technikai okok miatt csak most tudok jelentkezni. Sajnos Hanoi ignorálta a blogomat, így nem tudtam posztolni. Most Dalat-ból sikerült. Úgyhogy próbálom behozni magamat!

Nagy lemaradásban vagyok az írással. Bár nem hittem volna, de Szingapúrban voltam a legelfoglaltabb. Pedig ha valaki 1 hónapja megkérdezte volna tőlem hol tartom valószínűnek, hogy unatkozni fogok, akkor azt mondtam volna hogy Szingapúrban.

Hol is kezdjem? Talán a legérdekesebb az, hogy éppen Szingapúr önállóságának 50. évfordulójára sikerült megérkeznem. Ez egy részt hatalmas szerencse, mert én ezt nem tudtam előre, másrészt rossz is mert minden tele volt emberekkel. Nekik már augusztus 6-tól egészen augusztus 10-ig hosszú nemzeti ünnepük volt. Tanulhatnánk mi is a szingapúriaktól, nagyon büszkék kis hazájukra, egész hétvégén mindenki piros vagy fehér pólóban volt, mert a zászlójuk ezekből a színekből áll. Hatalmas ünnepséget szerveztek, 3 napig minden este tűzijáték volt, emellett a szingapúri hadsereg repülői is bemutatóztak, csomó ajándékot és ingyen vizet osztogattak. Vasárnap pedig a tömegközlekedés és csomó hely ingyenes volt. Ennek átka az volt, hogy az összes vendégmunkás is örömmel tömeg közlekedett. Nem szeretek embereket megítélni származásuk alapján, de sajnos minél többet utazok annál inkább muszáj. Szingapúrban rengeteg a bangladesi vendégmunkás, emellett a lakosság nagy részét a tamilok alkotják, akik egy indiai népcsoport származéka. Számomra nagyon rémisztőek, és hát sajnos hogy is mondjam büdik.

A hosteles nénivel nagyon hamar összebarátkoztunk, az első napon nagyon segítőkész volt, és folyton jó tanácsokkal látott el, hová menjek, mikor hol lesz tűzijáték…stb. Szerinte erős nő vagyok mert elbírom cipelni a 15 kilós hátizsákom és a 7 kilós kis táskám.
Az volt a baj, hogy az első napomat az eső eléggé elrontotta, szinte semmit se tudtam csinálni mert minden amit terveztem szabad téri volt. Azért elmentem a vízköpő oroszlánhalhoz, de sajnos tovább nem jutottam.

Steven és Én

Estére volt csak programom, Ian-al találkoztam. Őt is a couchsurfingől ismertem meg. Vegyészmérnökként dolgozik valami nagy cégnél. Fél órát késett a találkáról, már majdnem visszamentem a hostelbe, amikor befutott és nagyon szánta bánta a dolgot. Elvitt helyi kajálni, nagyon aranyos volt 2 dolgot is vett, valami helyi pirított tésztát és osztrigás omlettet. Mind a kettő nagyon fincsi volt.
Még 2 barátja csatlakozott hozzánk evés után, Steven és Li. Ők Kínából jöttek Szingapúrba dolgozni, és mindketten mérnökként dolgoznak ugyanannál a cégnél. Meglepődtem, mert mind a ketten magasabbak voltak nálam, ezek szerint tévesen hittem azt, hogy a kínaiak kicsit. Nagyon vicces volt, mert egymás között kínaiul beszéltek mind a 3an. Ian is kínai, csak szingapúri kínai. A tamilok mellett a malájok és a kínaiak alkotják a lakosságot, ebből az utóbbi a többséget. Szingapúrban mindenki két nyelvet beszél, az alap az angol és emellett pedig a kisebbségének megfelelőt is tanulja. Az itteni angolt nem tudnám mihez hasonlítani, inkább csak borzalmasnak mondanám. Számomra néha érthetetlen. Azt is megtanultam, hogy van chinglish, vagyis a kínai és angol keveréke és ezeket is előszeretettel használják a mindennapokban. Képzelhetitek mennyire érthető egy magam fajtának. Steven volt a vicces srác, aki annyira nem tudott jól angolul, Li pedig a kis visszafogott, és szerintem olyan ő, mint egy ennivaló bébi panda.

Az történt, amire sose gondoltam volna, elvittek a fiúk bulizni, Szingapúrban! Pedig mint ahogy az előbbi bejegyzésemben írtam elég drága itt a mulatozás. El is kezdtem aggódni, hogy anyagilag csődbe megyek, de a fiúk nem engedték, hogy fizessek. Pedig én tényleg próbálkoztam. Itt mások a bárok, mint nálunk. Élő zene megy, amitől sokkal jobb hangulat lesz, nagyon élveztem kicsit táncoltunk is és úgy 4 felé vissza is értem a hostelbe.

Marina Bay tetején

Másnap kelnem kellett, ami őszintén szólva nagyon nehezen ment, mert Annamari barátnőm a áthívott a menő kis Emirates-es 5 csillagos hoteljébe egy napra, ahol kipihenhettem a kínai szobatársaimat. Igen csak kínai lányokkal vagyok összezárva, akik nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy más is van ott. Este rendszeresen égve hagyták a kis villanyukat és nekem kellett lekapcsolgatni, hogy aludni tudjak.

Na de visszakanyarodva Annamarihoz nagyon jó volt vele a világ másik végén találkozni. Elég fáradtak voltunk így a nap első részét alvással töltöttük és maximiálisan kihasználtuk az 5 csillagot. Sikerült elindulnunk késő délután fele a Marina Bay Sands felé. Nem volt tervünk igazándiból, a viszont látás örömét akartuk élvezni. Azt hiszem ez sikerült is. Nem tudok elég hálásnak lenni neki, hogy ott aludhattam és hogy lehetővé tette hogy felmenjünk a Marina Bay tetején lévő Skybarba. Csodálatos kilátásunk volt a kivilágított Szingapúrra. Az esti tűzijátékról se maradtunk le és persze egy jót ettünk a Lau Pa Sat csarnokban. Ez a hely úgy néz ki, mint otthon a Vásárcsarnok, viszont itt csak kifőzdék és kajáldák vannak. Nagyon jó kis estét töltöttünk el és nem is akartam hogy vége legyen, de sajnos Annamarinak másnap reggel indulnia kellett vissza.

Annyira menő az egyenruha!

Vasárnap reggel elkísértem Annamarit munkába, annyira jól nézett ki egyenruhában. Én meg egy Universal Studio látogatást terveztem. Sajnos Ian-nek dolgoznia kellett Steven és Li pedig éjszakai műszakban voltak. Így el is ment a kedvem az egésztől, nem volt kedvem egyedül oda menni. Szerencsére Li volt olyan aranyos, hogy 4 óra alvás után eljött engem pesztrálni egész nap. Nem tudom miért, de ez alatt az utazásom alatt mindenki nagyon aggódik értem. Bangkok óta folyamatosan kell Bo-nak és Dyo-nak írnom, hogy mikor hol vagyok és hogy még élek. Nasa lelkesen lájkolgatja a facebookomat, itt Szingapúrban pedig a fiúk aggódtak értem nagyon, mindig este haza kísértek, pedig ez a világ legbiztonságosabb városa.

Li és Én

Nem olyan mint egy cuki kis panda?

Így eszem én pálcával

Gizdásra vettem a figurát a Botanic Gardenben

Szuper jó kis napunk volt Li-vel, azt mondta én vagyok ezen a napon a főnök és minden úgy lesz ahogy akarom. (Ebből lehetne ám rendszert csinálni!) Azt kell, hogy mondjam, ezért mégis elég nehéz dolog ám főnöknek lenni. Mindent döntést nekem kellett meghoznom, szegénykét jól le is fárasztottam a hatalmas Botanic Garden-es kirándulásunkkal. Nem hittük volna, hogy ekkora lesz ez a park. Hatalmas tömeg volt itt is, de azért mindig találtunk leülni való helyet. Próbált tanítani kínaiul, de sajnos nem sikerült. Ő is megdicsért, hogy milyen jól eszem pálcával, és ezt meg is örökítette, ezek szerint ritka az hogy egy fehér ember pálcával tud enni.

Pár dolgot megtudtam róla, például hogy ő jómódú Kínában, sőt még BMW-je is van, bár ezt a haverjai mondták. Nem nagyon értettem, hogy akkor mit keres itt, de azt mondta, hogy otthon a családja túlságosan beleszól a dolgaiba, meg már házasodnia kéne de ő még világot akar látni. Kérdeztem, hogy ő mit gondol a elnökükről, azt mondta kívülről kedvesnek tűnik, de egyébként nem az, nagyon kemény ember. Azért Li-nek biztosan más, mint egy átlag kínainak, hiszen tud utazni, és van pénzük, de ahogy látom jól látja az országa helyzetét. Beszélgettünk a vallásokról is, kérdeztem miben hisz, ő a lélekben hisz, és abban hogy az nem hal meg. Ő se nem buddhista se nem katolikus, ő az emberek akaratában hisz, és abban hogy tennünk kell a jobbért, nem elég imádkozni. Őszintén szólva meglepett a válasza, mert nekem elég nyugati gondolkodásnak tűnik ez. Már magam sem tudom mit gondoljak Kínáról. Azt megbeszéltük, hogy majd meglátogatom őt, és akkor elvisz a pandákhoz is. Vicces volt, mert felvilágosított (mintha nem tudnám) hogy Kína hatalmas, szóval nem mindegy hová megyek, mert ha például Pekingbe megyek, akkor sok nap mire tudnánk találkozni.

Li-től való búcsúzás után még egy találkozóm volt. Nem csak az itteni új barátaim aggódnak értem hanem a családom ás otthoni barátocskák is. Kedvenc unokatestvérem Glória megszervezte nekem, hogy egy magyar sráccal találkozhassak, aki Szingapúrban dolgozik. Roland a Marina Bay Sands-ban dolgozik az egyik menő étteremben, ahol sous chef.
Egy kicsit elcsúsztak a munkával, mert tele volt az étterem a nagy ünneplés miatt, így csak éjfél körül tudtunk találkozni. Sajnos a legnagyobb tűzijátékról lemaradtam, mert már annyira fáradt voltam a Botanic Garden után, hogy muszáj volt pihennem egyet.
Nagyon kis cuki volt Roland elvitt pár helyre, amit még nem láttam, sokat beszélgettünk és megittunk pár pohárral.
Kevés olyan emberrel találkoztam, aki ennyire szeretné a munkáját. Nagyon sokat dolgozik, de még sem panaszkodott rá, pedig napi 12 órákat lehúzni kevés szabival nem egy álom munka. Remélem tényleg hamarosan saját étterme lesz, és akkor majd egy jó kis rosé kacsa mellet eszek nála. Nagyon jó kis estém volt megint csak.

Kicsit úgy érzem magam, mint az „ízek imák szerelmek” című filmben. Minden országban más tanulok és tapasztalok. Nekem ez az utazás felér egy egész terápiával, nem mondom nem olcsó terápia, viszont nagyon hatékony.

Úgyhogy mindenkit arra bíztatok, hogy mozduljon ki a komfort zónájából, mert hihetetlen dolgokat fedezhet fel magával kapcsolatban!

Szingapúr is a szívemhez nőtt, már teljesen másképp látom, mint 2 éve, egy élhető városnak, ahol rengeteg új barátra tettem szert.

Egyéb képek: